Községünk története

Sajókaza község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Kazincbarcikai kistérségben. Miskolctól 26 km-re északnyugatra, a Sajó bal partján fekszik.

Neve vagy magyar törzsnévből, vagy az ótörök eredetű Quaz személynévből származik, mások szerint azonban szláv eredetű és az ószláv \koza (= kecske) főnévből való.

1231-ben Kaza néven említik először. Református temploma 13. századi román eredetű, a 15. században gótikus stílusban átépítették, a 19. században tornyát magasították. 1562-ben körítőfallal erősítették meg, mely részben ma is áll. Középkori monostorát a Rátold nemzetség építtette, keletkezési ideje ismeretlen, de 1343-ban már állott. A település a 14. századtól élte virágkorát, ekkor többször tartottak itt megyegyűlést.

Később királyi birtok lett, majd Zsigmod Serkey Györgynek adta zálogba. 1461-ben már mezővárosként említik. A fejlődésnek a török megjelenése vetett véget. 1552-ben Eger ostromakor kifosztották. 1558. október 18-án határában csata zajlott. A sorozatos török sanyargatások miatt lakói elmenekültek és 1564-ben lakatlan pusztaság lett. 1638-ban nagy tűzvész pusztított, melyben csaknem az egész város leégett.

A 17. században Rákóczi birtok lett. A szabadságharc leverése után mint Rákóczi birtokot lefoglalta a kincstár. 1756-tól 1945-ig birtokosai a Radvánszkyak voltak. 1910-ben 2367 lakosa volt, ekkor Borsod vármegye Edelényi járásához tartozott. 1945 után lakói nagy része szénbányászatból élt, de az 1960-as évek elején a bányákat bezárták.